5 tipikus karakter, akivel íróként találkozunk

Azt mondják, a regényírás könnyű feladat – bárki képes rá. Persze, elméletben nagyon egyszerűnek tűnik: csak kitalálsz egy ütős sztorit, és onnantól már csak azon múlik az egész, milyen gyorsan gépelsz. Hát, nem! Aki valaha is végigvezetett akár egy történetet is és fiktív karakterekkel való munkára adta a fejét, szembesült már azzal, hogy némelyik ugyanolyan nehezen kezelhető és önfejű, mint valódi embertársaink. Íme, az öt legtipikusabb karakter, akikkel írás során már volt szerencsém (?) találkozni, és néhány instant idegösszeroppanás után pályára állítani őket. Vagy nem.

1.  A könnyű préda

Ő a legegyszerűbb eset. Kigondolod, megrajzolod, végigviszed a regényen és viszlát. Nem okoz meglepetéseket, nem keveredik váratlan bonyodalomba, nem állít kihívások elé. Abszolút alárendelt, aki hűségesen követi az utasításaidat, és a végén a számára megtervezett fináléval szépen kivonul a történetedből. Vele a legkönnyebb együttműködni, ami hasznos, ha szorít a határidő, azonban magában hordozza azt a veszélyt, hogy hamar megunod és elveszíted iránta az érdeklődésedet, ami általában be is következik. Mindazonáltal, a lista legjobb fej tagja!

2. A szószátyár

Ő az, aki mindig többet akar közölni a kelleténél. Az eredetileg feszesre és tárgyilagosra tervezett jeleneteidet széttrollkodja az agymenésével. Mindent túlgondol, túlelemez, és a legjelentéktelenebb eseményekhez fűződő érzéseiről is feltétlenül be akar számolni a regény lapjain. Félő, hogy az alapos karakterábrázolás fontossága mögé bújva gyerekkori emlékeket rángat elő a kutyájáról,  az ötévesen történt biciklibalesetéről és a szomszéd néni protkójáról. Ha a regényed már ötszáz oldalra rúg, de még mindig semmi nem történt, gyanakodj!

3. A karrierista mellékszereplő

Csak néhány oldalnyi szerepet szántál neki, hogy színesítse a főhősöd ábrázolását, vagy alátámassza a karakterfejlődését, de mire feleszmélsz, róla szól a történet. Ellopja a showt és teljes egészében kisajátítja a rivaldafényt. Érdekesnek, izgalmasnak, ellenállhatatlannak mutatja magát, aki csak úgy ontja magából a mesét, és elhiteti veled, hogy megfogtad vele az isten lábát. Könnyen lehet, hogy így van, de gyakoribb, hogy egyszer csak feleszmélsz és rájössz, hogy a főhősöd egyszerűen eltűnt és a könyved már egészen másról szól, mint amit terveztél.

4. A nárcisztikus

Leggyakrabban ellentétes nemű az íróval. Gyönyörű, izmos, magas, angyali arcú, hibátlan fogsorú (mindenki helyettesítse be a saját preferenciáit), milliárdos, hat diplomás, nyolc nyelven beszélő, mindenféle művészetet a legmagasabb szinten művelő… hibátlan, egyszerűen hibátlan! Tökéletessége előtt te is leborulsz és áhítattal adsz a szájába minden egyes mondatot, a leíró részekben pedig isteni magasságokba emeled és imába foglalod a nevét. Várjunk csak! Mi van?! Annyira beleszerettél, hogy észre sem veszed, hogy ő írja a sztorit helyetted, ami semmi másról nem szól már, csak az ő dicsőítéséről. Na, szálljunk le a földre, apukám, és irány vissza a realitás kevésbé tetszetős talajára! Regényt írunk és nem vallást alapítunk.

5. A makacs

Eleinte olyan érdekesnek tűnt. Elkezdesz vele foglalkozni, elindítod az útján, aztán egyszer csak elhallgat. Elunta a szerepét. Oké, akkor írjunk neki valami izgalmas fordulatot! Belemegy a játékba, aztán megint hátat fordít neked. Alig-alig csöpögteti magáról az infót. Egy párbeszédre épülő jelenetnél ő az, aki néhány nehezen kinyökögött szóval járul csak hozzá a kommunikációhoz. Képes rá, hogy a regény felénél cserben hagyjon. Képes rá, hogy a kulcsjelenetnél elzárja a szócsapot. Ő az alkotói válság egyik fő okozója – átkozott legyen a neve!

Persze napestig lehetne bővíteni a listát, mégis imádjuk őket. Hogy miért? Mert a valódi emberekkel ellentétben rajtuk van stop gomb, és ha nagyon kihúzzák a gyufát, te is kihúzhatod alóluk a papírlap szép, sima talaját. Na, meg persze, sok-sok örömöt is tudnak okozni. 🙂 Ti milyen tipikus karakterekkel találkoztatok már?