Interjú Jay Prestonnal

Gondoltam, elkapom nektek egy kicsit Jayt, hogy meséljen magáról és megosszon veletek néhány gondolatot a négyszáz napig tartó kalandról. Természetesen az elmém legvidámabb helyén bukkantam a nyomára: egy szórakozóhelyen, ahol épp vedel, füstöl a szájában a bagó és stíröli a csajokat. Megpróbáltam szóra bírni.

Sienna: Na, szevasz, haver! Rég láttalak a fejemben. Az a helyzet, hogy valami érthetetlen oknál fogva nagyon népszerű vagy az olvasóim körében, és most főleg hölgyekre gondolok.

Jay: Miért, mire számítottál? (nevet) Na, és jó csajok?

Sienna: Persze, hogy jó csajok. Mire számítottál? 😉

Jay: Ügyes, ügyes… Hát, a kedves és szép hölgyeknek mindig örömmel állok rendelkezésre. Miben segíthetek?

Sienna: Lenne itt pár kérdés, ami foglalkoztat bennünket, te amorózó. De engem nem tévesztesz meg ezzel a süket dumával, úgyhogy viselkedj szépen és válaszolj!

Jay: Igenis, úrnőm. (kacsint – szerencsés vagyok, vagy igen?)

Sienna: Hogy vagy, mi van veled mostanság?

Jay: Kicsit fellélegeztem, hogy nem figyelsz rám és nem tárod nyilvánosság elé az életemet, úgyhogy csendben élem nyugodalmas hétköznapjaimat… Na, azért ez nem teljesen igaz! Bár most lájtosabban tolom, mint az utazás alatt, azért nem punnyadok be. Az unalom nem a barátom. Szóval, továbbra is próbálom belőle kikanalazni, amit lehet.

Sienna: Ha már itt tartunk, belevágnál még egyszer?

Jay: Persze. Akárhányszor belevágnék.

Sienna: Mi volt az utazás legemlékezetesebb pillanata számodra?

Jay: Hú, ezzel most megfogtál, mert rengeteg momentumot fel tudnék sorolni. Az első pár hónapban minden élmény óriási volt, hiszen az újdonság varázsával hatott. Jól éreztük magunkat, belementünk mindenféle őrültségbe. Feszegettük a határokat. Aztán persze, előfordult, hogy túltoltam és a többiek már nem voltak társak benne. A legjobban az olasz- és spanyolországi helyszíneket élveztem, ott még „ereszd el a hajam” volt.

Sienna: Te egészen a végéig eleresztetted a hajad, drágám. Azt hallottam, hogy az olvasóknak nagyon bejöttek a marseille-i kalandozásaid a jachton, meg abban a bizonyos rózsaszín neonlámpás boltban…

Jay: Ó, igen… Becky, hűséges házőrzőm! (röhög – meg én is itt magamban)

Sienna: Mondhatnám, hogy nem vagy normális, de ezzel sajnos önmagamat minősítem. Patrick sokkal jobban viselkedett, bár az is igaz, hogy vele más okokból kifolyólag volt nehéz. Te mit gondolsz Patrickről?

Jay: Nézd, Pats egy jó srác. Amikor elengedi magát, kifejezetten szórakoztató, sőt, van egy olyan humora – ha nagyon megerőlteti magát –, amit marhára díjazok. Az a baja, hogy túlságosan bepörgeti magát… érted, mire gondolok?

Sienna: Ööö… azt hiszem, igen, hiszen én írtam… J

Jay: Akkor tudod, miről beszélek. Úgy érzem, nem rajtam múlt, hogy úgy alakultak köztünk a dolgok, ahogy alakultak.

Sienna: Féltékeny voltál rá?

Jay: Ha őszinte akarok lenni, voltak olyan pillanatok. Ki ne lenne féltékeny ebben a szituban? Meg volt valami olyasmi Dena és az ő kapcsolatában, ami számomra megfoghatatlan, elérhetetlen volt. Ilyenkor azért én is rá tudtam feszülni egy kicsit a témára, és volt, hogy Patshez mértem magam ilyen-olyan téren. De aztán arra a következtetésre jutottam, hogy hű maradok önmagamhoz, lesz, ami lesz.

Sienna: Sokak örömére…

Jay: Ez vagyok, mit szépítsem? Az önazonosság eléggé bejön mindenkinek.

Sienna: Mi a helyzet Denával?

Jay: Jól vagyunk, köszönjük szépen…

Sienna: Látom, nem akarsz erről bővebben nyilatkozni.

Jay: Nem akarom elveszíteni a hölgyrajongóimat. (nevet)

Sienna: Majd adok én neked hölgyrajongókat – ezt nyugodtan veheted fenyegetésnek is! Inkább arról mesélj pár szót, mit tanultál ebből a kalandból! Megváltoztatott valamit ez az intenzív egy év az életedben?

Jay: Ez egy olyan dolog, amit mindenkinek receptre írnék fel. Egy ilyen helyzetben, amikor távol vagy a megszokott életteredtől és hirtelen szimbiózisba kerülsz két másik emberrel, azért eléggé megmutatkozik, ki vagy valójában. Ezen mind a hárman átmentünk. Egy idő után már nem lehet szerepeket játszani, lehull rólad az álarc. Minden titok kiderül. És baromi érdekes, hogyan reagálnak rá a többiek, na meg, hogyan reagálsz rá te magad. Voltak olyan helyzetek, amikor csak pislogtam, mint hal a szatyorban. Számomra épp ez a legmeghatározóbb élmény, hogy sok mindenre rájöttem önmagammal kapcsolatban. Például, hogy igenis szükségem van állandóságra, szükségem van biztonságra… és érzelmekre.

Sienna: Ez elég sokat sejtet rólad… jófiú lett belőled?

Jay: Már a kérdés is sértő. (nevet – már megint, a piszok)

Sienna: Na, jó, látom, nem húzok ki belőled többet. (Pedig még én is kíváncsi lennék, mi lett vele a regény után.) Inkább zárjuk le ezt a beszélgetést valami bölcsességfélével! Mi a hitvallásod? Mit üzensz az olvasóknak?

Jay: Ne agyalj annyit az életen, hanem élvezd! Bármennyit is gondolkozol rajta, nem leszel beljebb, szóval inkább fordítsd arra az energiáidat, hogy jól érezd magad! Nem azt mondom, hogy menjél, mint a tulok, mert jártam ebben a cipőben, és volt, hogy tényleg vadbaromként viselkedtem. De felesleges állandóan azon rettegni, mit hoz a holnap, mi lesz a döntéseid következménye és mit gondolnak rólad mások. Add önmagad és kész! Ennél többet úgysem tehetsz.

Sienna: Hmm… Ezt nekem sem ártana megfogadnom. J

Még jó, hogy van egy Jay Preston a fejemben. Kezelőorvosom számát szívesen megadnám bárkinek, ha lenne… de az a helyzet, hogy kezeletlen pszichopataként szabadlábon vagyok. Hajnali agymenésemet olvashattátok, ennyi voltam, köszönöm!