Mindent az írásról

Hogyan mérgezi meg a kreativitásodat a perfekcionizmus, és hogyan tudsz gátat szabni neki?

Olyan világban élünk, ahol folyamatosan a tökéletesség ideájával bombáznak minket: mindenhonnan a hibátlan szépség, a nagyszerűség, az emberfeletti teljesítmény, a kudarcok és nehézségek nélküli élet hamis képei sorjáznak elénk. A neveltetésünknek, oktatásunknak szerves részét képezi a teljesítmény-orientáció, vagyis, hogy elért eredményeink alapján ítélnek meg és rangsorolnak bennünket, és sajnos nem ritkán vagyontárgyaink, státusz-szimbólumaink és külső megjelenésünk alapján is.

Elnyomhatatlanul ott munkál bennünk a vágy, hogy megfeleljünk a trendeknek és ideáloknak, ezáltal a szűkebb-tágabb közösség elfogadott tagjaivá váljunk, ezért igyekszünk alkalmazkodni, és magunkra erőltetni azt a látszatot, amit elvárnak tőlünk, miközben talán mi egészen másra vágyunk.

Mindezek folyományaként rengeteg ember küzd teljesítménykényszerrel, és érzi úgy, hogy nem elég jó, nem üti meg a mércét, nem felel meg az elvárásoknak. Bármit tesz is le az asztalra, mindig elégedetlen. Folyamatosan összehasonlítja magát másokkal, és ebből a versenyből általában vesztesként kerül ki. Tart attól, hogy leleplezik, milyen gyenge és érdemtelen is valójában; imposztornak, csalónak látja magát, aki nem jogosult learatni a munkája gyümölcsét.

Félelmét az a hit táplálja, hogy a publikum elé csak kiforrott, tökéletesre csiszolt produktummal lehet kiállni, csak és kizárólag a legjobb formáját szabad hozni, hibázni pedig egyenesen elfogadhatatlan. Emiatt nem mer kilépni a saját árnyékából, megmérettetni magát, kísérletezni, kipróbálni, hogy mire lenne képes, és inkább a biztonságosnak hitt utat választja, ahol feltűnésmentesen elvegyülhet a szürke tömegben.

Az írói pályán ez a jelenség hatványozottan jelen van, hiszen, aki kreatív alkotótevékenységre adja a fejét, az általában alapjában véve is érzékenyebb, ráadásul a lelkének egy darabját, a hosszú időn át dédelgetett történetét viszi a vásárra, ami többnyire nagyon bensőséges megélésekből táplálkozik, és amihez rendkívül erősen kötődik érzelmileg. Természetes, hogy szorongással tölti el az elképzelés, hogy valaki majd odaböki, hogy ez szar, kár volt érte kivágni a fákat, nem érte meg érte pénzt kiadni.

Mindamellett, hogy az olvasónak is joga van a saját véleményéhez, amit nem szabad elvitatni, az ilyesfajta visszajelzések, illetve az ezektől való félelem nagy mértékben visszavethetik az alkotómunkát, újabb üzemanyagot szolgáltatva az imposztor-szindrómának és a perfekcionizmusnak.

Ebben a cikkben ahhoz igyekszem ötletekkel szolgálni, hogy publikáló íróként hogyan őrizhetjük meg a józan eszünket, és szabhatunk gátat belső kritikusunknak, aki az írói válság elsőszámú okozójaként leárnyékolja kreatív energiáinkat, és folyamatos duruzsolásával igyekszik elhitetni velünk, hogy nem vagyunk elég jók, és nem érdemlünk figyelmet, sikert.

Egy kis pszichológia

Kezdjük egy erős kijelentéssel: a tökéletesség elérhetetlen. Miért? Mert hibátlanságot feltételez, ami az emberi létformától teljesen idegen: esendőek vagyunk, folyamatosan tanulunk, fejlődünk, elbukunk, majd felállunk, változunk és változtatjuk a preferenciáinkat, a világról alkotott képünket.

Ráadásul a tökéletesség megítélése abszolút szubjektív: mindenkinek mást jelent. Akármit is sugall a média, nincs rá sztenderd, nem lehet meghatározni. Ami számodra értékes és vágyott, az a másiknak nem jelent semmit. Különbözőek és egyediek vagyunk, és épp a tökéletlenségeink, a másságunk, az egyéni nézőpontunk tesz minket érdekessé.

A legjobb dolog, amit magunkért és másokért tehetünk, az, hogy elfogadjunk magunkat úgy, ahogy vagyunk. Persze, ez nem olyan egyszerű… Vagy inkább fogalmazhatnék úgy is, hogy pokoli nehéz.

Remek önismereti téma egyébként, és itt van hozzá néhány kérdés, amin elkezdhetsz gondolkodni:

  1. A lényem, személyiségem mely aspektusait találom nehéznek elfogadni?
  2. Mi az önkritikám forrása? Belülről fakad, vagy külső hatások befolyásolják? (pl. társadalmi elvárások, neveltetés, emberi kapcsolatok)
  3. Irreális elvárásokat támasztok magam felé? Mik ezek, és honnan erednek?
  4. Általában hogyan reagálok a hibákra és a kudarcokra? Túlságosan önkritikus, kemény vagyok magammal szemben? Képes vagyok megbocsátani magamnak?
  5. Milyen hiedelmekkel rendelkezem az önbecsüléssel, önértékeléssel kapcsolatban? Hajlamos vagyok arra, hogy az önbecsülésemet, önértékelésemet teljesítményhez, külső megerősítéshez, mások felém irányuló elfogadásához kössem?
  6. Gyakran hasonlítom össze magam másokkal? Hogyan befolyásolja mindez az önmagammal való kapcsolatomat?
  7. Milyen érzés áraszt el, amikor arra gondolok, hogy teljesen elfogadom magam? Félelem? Sebezhetőség? Ellenállás? Mi állhat emögött?
  8. Kaptam a múltamban negatív, elmarasztaló visszajelzéseket? Hogyan hatottak ezek rám?
  9. Hogyan szolgál engem az önkritikám? Milyen előnyöm származik abból, ha ostorozom magam? Milyen megküzdési mechanizmus állhat emögött?
  10. Gyakorlom az önelfogadást és az önszeretetet? Hogyan tudom a legjobban támogatni saját magam olyankor, amikor kétségek gyötörnek?

A hibázástól való félelem

A tökéletesség hajszolása mögött nagyon gyakran húzódik meg a hibázástól való félelem. A perfekcionisták sokszor elkerülik az új dolgok kipróbálását és a kockázatvállalást, hiszen nagyon erős a belső kényszer, hogy hibátlan eredményt kell elérniük mindenben, amihez csak hozzányúlnak.

Mondok valamit, amit én is a saját bőrömön tapasztaltam meg: hibázni elkerülhetetlen, de nagyszerű dolog, hiszen a hibák lehetőséget adnak arra, hogy tanuljunk és fejlődjünk. Ha valami nem sikerül elsőre, ahelyett, hogy feladnád és kudarcnak könyvelnéd el, vizsgáld meg, legközelebb hogyan lehetne jobban, eredményesebben csinálni. Cseréld ki a kudarc szót a lehetőség szóra, és máris sokkal több kedvet és erőt fogsz érezni magadban ahhoz, hogy újrapróbáld.

Ne a célra figyelj, hanem az odavezető útra

A cél sokszor távolinak és félelmetesnek tűnhet, és ha csak arra fókuszálsz, az kedvedet szegheti és megbéníthat. Ha a cél felé vezető utat kalandnak fogod fel, és örömöt találsz a köztes lépésekben valamint az útközben elért eredményekben, sokkal valószínűbb, hogy eléred a célszalagot. Ünnepelj meg minden mérföldkövet, és kövesd nyomon a fejlődésedet. Ez a perspektíva nem csak a motivációdat tartja életben, de megerősíti az önbizalmadat, önbecsülésedet is.

Hogyan kamatoztasd mindezt íróként?

Az általánostól most haladjunk a konkrétumok felé, és nézzük meg, hogyan tudsz önelfogadást gyakorolni és elhallgattatni a belső kritikust íróként.

Nagyon vonzó az elképzelés, hogy kiemelkedő művet alkoss, és természetesen érdemes is törekedni rá. Fontos, hogy meglegyen benned a fejlődés iránti igény, de ha igazán elhivatott vagy, ez nem is lehet másként. Azonban nem mindegy, hogy milyen forrásból táplálkozik mindez. Természetesen fakad belőled a vágy, hogy egyre jobbá és jobbá válj, vagy a szorongás hajt, hogy megfelelj valamilyen képzeletbeli sztenderdnek? Képes vagy reálisan szemlélni önmagad és a művedet? Képes vagy objektíven megítélni a munkád minőségét? Képes vagy elfogadni, hogy valószínűleg első nekifutásra nem alkotsz maradandót? Amikor visszatekintesz az első irományodra, meg tudod állapítani, miben és hogyan fejlődtél azóta?

Ha túl szigorú vagy önmagadhoz, illetve túlságosan kritikusan szemléled a munkádat, az visszavetheti a fejlődésedet, és a kreativitásodat is blokkolhatja. És ugyan ki akar örömtelenül alkotni, amikor az írásnak épp az adja az esszenciáját, hogy minden pillanatát élvezzük és elmerülünk a flowban?

A továbbiakban néhány ötletet adok ahhoz, hogyan hagyhatod abba a tökéletesség hajszolását, ölelheted magadhoz a tökéletlenségedet, és teheted élvezetessé az írói folyamatodat.

Szeresd a vázlatot (is)

Elkészültél a regényed első, vázlatos kéziratával. Még kidolgozatlanok a párbeszédek, nyers a szöveg, akár egész fejezetek hiányoznak. Nem tökéletes? Nem is kell annak lennie. Egy vázlat pont ilyen: kiforratlan, tele van hibákkal, kiegészítésre, átdolgozásra szorul. Engedd meg magadnak, hogy szabadon, ítélkezés nélkül írj, hagyd a gondolatokat áramlani, hagyj lehetőséget a karaktereknek, hogy kibonthassák magukat. Már így is hatalmas teljesítményt vittél véghez, de ne feledd: a csoda majd később, a véglegesítés folyamán következik be!

Tűzz ki reális célokat!

Ahelyett, hogy elérhetetlen célokat kergetnél, bontsd az írói folyamatot könnyen menedzselhető apró lépésekre. Például tűzz ki egy heti vagy napi elérendő karakter- vagy oldalszámot, amihez tartani tudod magad. Így folyamatos sikerélményben lehet részed, hiszen mérhetően nyomon követheted a könyved fejlődését. Hagyj magadnak elég időt az alkotómunkához! Én hajlamos vagyok elúszni, és a végére hagyni a munka oroszlánrészét, ami rengeteg stresszhez vezet, és a kedvemet is sokszor elveszi. Egy jó és rád szabott időbeosztással mindez elkerülhető és kordában tartható. Ezt még én is csak tanulom. 🙂

Tanuld meg elfogadni a visszajelzéseket!

Pozitív visszajelzést kapni fantasztikus dolog. Ám bele kell törődnöd, hogy nem csak azzal fogsz találkozni. Bizony lesznek olyanok is, akiknek nem tetszik a regényed, és olyanok is, akik ennek igencsak bántó stílusban adnak hangot. Ezzel publikáló íróként meg kell tanulni együtt élni. Ez a téma önmagában megér egy blogbejegyzést (vissza is térek még rá később), így most csak néhány gondolatot osztok meg ezzel kapcsolatban:

Nem tetszhet mindenkinek, amit csinálunk, és ez teljesen rendben van. Különbözőek vagyunk. Természetes, hogy a negatív visszajelzések, a kritikus hangok rosszul esnek, ám fontos, hogy ne zárd ki őket teljesen. Amikor valaki kifejti, mi nem nyerte el a tetszését, esetleg azt is hozzáteszi, mit lehetett volna másképp csinálni, érdemes meghallgatni és megfontolni. Persze nem azt mondom, hogy igazodnod kell mások igényeihez, és mindenki elvárásainak megfelelni, de lehet, hogy találsz olyan szempontokat, ötleteket, melyeket kamatoztathatsz a későbbiekben.

Különösen igaz ez, ha hozzáértőtől érkezik a vélemény: érdemes elgondolkodni rajta, mit és hogyan tudsz belőle hasznosítani.

Aki a nyilvánosságnak dolgozik, sokkal nagyobb mértékben kap reakciókat, mint az átlagember. Tekintsd ezt ajándéknak és lehetőségnek: óriási önismereti és önfejlesztési potenciál rejlik benne!

Ismerkedj meg a mesterség elvárásaival, de ne hagyd, hogy maguk alá temessenek!

Az írás is egy mesterség, mint mindegyik másik. Megvannak a maga törvényei, szabályai, szakmai elvárásai. A régi, romantikus elképzelés, miszerint író csak istenadta tehetséggel született ember lehet, aki képes kommunikálni a “magasabb szférákkal”, már idejétmúlt és meglehetősen káros is. Az írást meg lehet tanulni, sőt érdemes is elsajátítani a fortélyait. Ezáltal magabiztosabbá válsz, és az eszköztárad is bővülni fog. Kutasd fel a szakirodalmat, iratkozz be egy tanfolyamra, olvass írástechnikai könyveket. Fontos azonban, hogy teret hagyj a kreativitásodnak és a kísérletező szellemnek. Nem jó, ha a szakmai elvárások maguk alá temetnek, mert megint csak ott találod magad, hogy nem vagy elég jó, és elhiteted magaddal, hogy sosem leszel az. Fogadd el, hogy mint minden más hivatásban, itt is amatőrként indulsz el, és lépésről lépésre, sok-sok gyakorlással és tanulással válsz egyre profibbá.

Tökéletlen karakterek és cselekményszálak

A tökéletességre való törekvés gyakran eredményez merev, életszerűtlen karakterábrázolást és túlírt, kusza, vagy éppenséggel kiszámítható cselekményt. Kezeld úgy a karaktereidet, mintha maguk is esendő emberek volnának, mutasd be a küzdelmeiket, a kudarcaikat, a hibáikat is. Ezzel sokkal közelebb hozhatod őket az olvasóidhoz, és a történeted is életszerű lesz, amivel sokan tudnak majd azonosulni.

Élvezd az alkotófolyamatot!

Végezetül ne feledd, hogy az alkotófolyamat minden nehézsége ellenére izgalmas, szórakoztató kikapcsolódás. Amikor elakadsz, emlékeztesd magad arra, miért is kezdted el, mi motivált arra, hogy papírra vesd a történetedet. Fókuszálj a folyamatra ahelyett, hogy kizárólag a végeredmény lebegne a szemed előtt. Élvezd, merülj el, lubickolj benne! Nemcsak számodra lesz élvezetes így, de az olvasóid is érzékelni fogják, hogy örömmel írtad.

Te mit tennél még hozzá a listához? Milyen tanáccsal látnád el a pályatársaidat?

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .