Sienna Cole Minden történet elengedhetetlen szereplője az antagonista, aki a bonyodalmakért és a főhős akadályozásáért felel. Az írók azonban gyakran beleesnek abba a hibába, hogy túl klisésen ábrázolják őket, ezáltal kiszámíthatóvá és unalmassá válhatnak. Ha vesszük magunknak a bátorságot, hogy elszakadjunk az antihősöket övező általános sztereotípiáktól, új életet lehelhetünk a regényünkbe. Ha szokatlan antihősökkel fűszerezzük a történetünket, arra késztethetjük olvasóinkat, hogy megkérdőjelezzék az elvárásaikat, és a “dobozon kívül” gondolkodjanak.
Ebben a posztban néhány, az átlagostól eltérő antagonista-típust mutatok be, amelyeket te is tovább gondolhatsz, és akár be is költöztetheted őket képzeletbeli világodba.
A szimpatikus
Az antihőst gyakran ábrázolják úgy, mintha ő lenne a megtestesült gonosz. Szinte egyáltalán nem rendelkezik emberi vonásokkal, és egyetlen vágy hajtja: hogy megsemmisítse az ellenségeit. Robotszerűen teszi a dolgát, és soha, egyetlen egyszer sem lép ki a szerepéből. Azonban, ha felruházzuk őt néhány szimpatikus vonással, elmoshatjuk a jó és rossz közötti éles határokat, és empátiát ébreszthetünk az olvasóban. Adjunk világos motivációt a rosszfiúnak vagy rosszlánynak, mutassuk be tragikus háttértörténetét, engedjük, hogy ellentmondásos vágyai között vergődjön, és erkölcsi dilemmákkal szembesüljön.
A menthető
A történetmesélésben nem csak a hős útja lehet remek koncepció, hanem az antihős átalakulása is. Alkoss olyan negatív karaktert, aki számos hibán és rossz döntésen keresztül megy végig a személyiségfejlődés folyamatán, míg végül a történtek hatására egészen más emberré válik. Amellett, hogy természetesen a valóságban is vannak rendkívül rugalmatlan személyek, akik képtelen a legapróbb változásra is, mégis csak reményt ad, hogy a legtöbben tudunk és akarunk is fejlődni. Ha egy ilyen karaktert helyezel a reflektorfénybe, az sokat taníthat az olvasóidnak, és visszaadhatja a reményt is, hogy semmi nincs kőbe vésve: még a legmegátalkodottabb alak is jó útra térhet.
A jószándékú
Az antagonistákat legtöbbször a protagonista ellenpólusaként ábrázolják. Ha a főhőst tekintjük jónak, akkor egyértelműen az antihős a rossz. De mi van, ha felrúgjuk ezt a szabályt, és a két fél összecsapását kétféle érdek vagy nézőpont egymásnak feszüléseként értelmezzük? Az antagonista úgy is akadályozhatja a főhőst, hogy közben maga is egy nemes ügyért küzd, az ő szándékai is jók, legfeljebb megkérdőjelezhető eszközöket alkalmaz. A kétféle vezérlő elv és erkölcsi iránytű ellentéte remek konfliktusforrás, ráadásul arra készteti az olvasót, hogy egy problémát többféle szemszögből is körüljárjon, illetve a sajátjától – vagy a regényben szereplő, számára szimpatikus megoldástól – eltérő alternatívákon is elgondolkozzon.
Külső és belső erők
Nemcsak emberi lények válhatnak antihőssé. Számos kreatív példát láthatunk arra, amikor természeti erőket vagy belső démonokat helyeznek ebbe a szerepbe. Például H.G. Wells Az időgép című történetében maga az idő válik a főhős és a mellékszereplők ellenségévé, de színre léphet a Halál is. Erre egy filmes példa jutott eszembe: A végső állomás c. többrészes horrorsorozatban a karakterek konkrétan a halál ellen vívnak elkeseredett harcot. Játszódhat a történet a főhős belső világában is, ahol a traumái, mint megszemélyesített démonok igyekeznek őt megtörni, vagy rávenni valamire, ami ellentétes a céljaival.
Az ilyesfajta összecsapások mindig izgalmasak, hiszen az ellenfél megfoghatatlan, kiismerhetetlen, és az olvasónak az az érzése támad, hogy legyőzhetetlen is. Biztos, hogy kíváncsiak lesznek arra, miként veszi fel ellenük a kesztyűt a protagonista.
Te milyen szokatlan, a kliséktől eltérő és maradandó élményt okozó antagonistákkal találkoztál olvasmányaid során?
