Sienna Cole Talán az egyik legnagyobb kihívás, amivel a dolgozó embernek meg kell küzdenie, a hosszú, koncentrált gondolkodás problémája. Akár ügyvéd vagy, aki egy különleges ügy védőbeszédét fogalmazza, akár feltaláló, aki egy bonyolult probléma megoldásán dolgozik, akár író, aki egy hatásos csattanón agyal, a kitartó, fókuszált figyelem elkerülhetetlen a munkád sikeréhez.
Sokan vagyunk úgy vele, hogy ilyenkor legszívesebben bezárnánk magunkat egy hangszigetelt szobába, de még így is előfordul, hogy valami eltereli a figyelmünket.
Tegyük fel, hogy a dolgozószobádban ülsz, és felkészültél az előtted tornyosuló munka elvégzésére. Még ha be is csuktad az ablakokat, az utcai zajokat nem tudod teljesen kizárni. De a házon belül is akadhatnak zajforrások: valaki becsapja az ajtót, megszólal a csengő, vagy megcsörren a telefon, és máris oda a koncentrációd.
De ha olyan szerencsés vagy, hogy képes vagy kiszűrni a környezeti hangokat, akkor sem lehetsz teljes biztonságban. Nagyon valószínű, hogy te magad állsz a saját utadba: hátradőlsz a székben, és elkezded tanulmányozni a tapéta mintázatát, megpillantasz egy legyet, és követed a tekinteteddel, vagy a légáramlat hatására meg-meglibbenő függönyben fedezel fel valami ellenállhatatlanul érdekeset, ami elvonja a figyelmedet az elvégzendő feladattól.
Hugo Gernsback (1884-1967) luxemburgi-amerikai író, folyóiratszerkesztő, feltaláló, és a világ első sci-fi magazinjának kiadója úgy gondolta, hogy ha sikerülne megóvni magunkat a külvilágból érkező figyelemelterelő hatásoktól, nemcsak gyorsabban végeznénk a munkánkkal, de a minőségében is javulás következne be.
Ő maga szerkesztőként napi szinten küzdött ezzel a problémával, és megfigyelte, hogy 5 percnél tovább képtelen fókuszálni anélkül, hogy valami megzavarná. Ezért egy merész ötlettel állt elő: megalkotta a képeken látható sisakot, ami rendeltetése szerint megóvja viselőjét a figyelmére vadászó külső tényezőktől. Az Izolátor 1925-ben látott napvilágot.
Az író munka közben. Az Izolátor segítségével kizárta a külső zajokat, így már nem volt nehéz a munkájára koncentrálnia.
Az első nehézség, amit meg kellett oldani, a külső zajok kiszűrése volt. A sisak prototípusa fából készült, kívül-belül parafával bélelték ki, és filccel vonták be. Három üveglap biztosította a kilátást, a szájrészhez pedig egy tárcsát szereltek, ami lehetővé tette a légzést, de a hangokat nem engedte be. Az első gyártmány 75%-os zajszűrést tett lehetővé, ami elég jó eredmény volt, de nem tökéletes. A gond az volt, hogy tömör fát használtak. A második kísérlet, amelyhez egy plusz levegőréteget terveztek be, már jobban sikerült: ez 90-95%-os hatékonyságot biztosított.
A szem előtti üveglapokat feketére festették, amelyekbe egy-egy vékony, fehér vonalat karcoltak. A feltaláló ugyanis azt tapasztalta, hogy hiába szabadul meg a zavaró hanghatásoktól, a tekintete időről időre elvándorol, és ez ugyanúgy megszakítja a koncentrációját. A sisakból való kilátást így kizárólag a két vékony vonal szélességére korlátozták, amin keresztül legfeljebb a viselője előtt lévő papírlapot lehetett látni.
Íme egy közeli felvétel az Izolátorról. Az oxigén a tömlőn keresztül érkezett a sisakba.
Arra is rájöttek, hogy az Izolátor használója 15 perc után fulladozni kezd, ami nem éppen kedvez a gondolkodásnak. Ezért a találmányt oxigénpalackkal látták el, ami rendezte a légzés problémáját.
Ezzel a kiegészítéssel már bátran hitték, hogy a csodaszerkezet hatalmas siker lesz, és számos ember figyelmét segít majd mederben tartani.
Az ideális dolgozószoba metszete. Minden szükséges eszköz, ami a zavartalan munkát segíti, rendelkezésre áll.
Érdekesség: az autizmust kutató amerikai író, Steve Silberman úgy vélte, hogy Gernsback diagnosztizálatlan Asperger-szindrómával küzdhetett. Társai úgy hivatkoztak rá, mint magánakvaló, társaságkerülő figurára, aki a saját maga által létrehozott közösségektől is távol tartotta magát. Leginkább elismert tudósokkal, politikusokkal és korának egyéb prominens alakjaival kommunikált hosszú levélváltásokon keresztül. Silberman az Izolátort a lehető legautistább találmánynak titulálta, ami valaha létezett.
Lehet, hogy nem is elsősorban a zajtól akart elhatárolódni a feltaláló? 🙂
Forrás: manifold.umn.edu
