Üdvözöllek az oldalamon!

Konkoly Zsófia vagyok, Sienna Cole álnéven publikáló magyar írónő. 2016-ban debütáltam a Száz évvel utánad című történelmi romantikus naplóregénnyel, melyet egy szerzőtársammal közösen jegyzek. 2017-ben immár önállóan, az Álomgyár kiadónál indultam el a Négyszáz nap szabadság c. romantikus-drámai “road trip” regénnyel, majd ennek folytatása, a Reményszimfónia egy évvel később jelent meg. 2018-ban a pszichológiai thriller- és krimi zsánere felé fordultam, mert úgy éreztem, ez nagyobb játékteret enged a fantáziámnak és a témáimnak. A Lefelé a folyón volt az első, ebben a zsánerben jegyzett könyvem, amely máig talán a legnagyobb népszerűségnek örvend az olvasók körében. 2019-ben két thrillerem jelent meg, az iskolai bántalmazásról szóló Elmejáték, és a sorozatgyilkosok elméjében kutató A köd után. 2020-ban egy bensőségesebb hangvételű lélektani drámám, az Ahol a százszorszépek nyílnak látott napvilágot, amely a gyermekkori traumák hatását- és feldolgozási lehetőségeit járja körül egy különleges történetben. 2022-ben egy könyvsorozattal jelentkeztem, melynek első kötete, Az ígéret szép szó egy pörgős tempójú krimi-dráma. Második része, Az igazság arcai 2023 áprilisában jelent meg, a harmadik kötet, A bosszú arcai pedig 2024 tavaszán várható.

Az első könyvbemutatóm 2017 júniusában

Amikor először vettem a kezembe könyvet – hét-nyolc éves koromban – azonnal elvarázsolt az érzés, hogy elmerülhetek egy teljesen más világban, belebújhatok számtalan különböző karakter bőrébe, és átélhetek olyan élményeket, melyekre a valóságban nincs lehetőségem. Egy idő után felvetődött bennem a kérdés: mi történik, ha nem csak olvasója, hanem írója is vagyok egy történetnek? A válasz az, hogy a fent említett érzés ezerszeres erővel és intenzitással jelentkezik. Nem csoda hát, hogy azonnal függővé váltam, és az írás, az olvasással karöltve egész életemben kiemelt helyet foglalt el, és foglal el a mai napig.

Sok-sok évet töltöttem el azzal, hogy megtaláljam a saját hangom; hogy elérkezzen az a pillanat, amikor kész vagyok mások elé tárni a gondolataimat; hogy elég erőt gyűjtsek az álmaim megvalósításához. Közben sok minden történt velem, más utakon kalandoztam, kipróbáltam magam más területeken is, sokszor feladtam, máskor új erőre kaptam. Mostanra pedig rájöttem, hogy sosem jön el az ideális pillanat – egy író sosem érezheti késznek magát. Fejlődünk, tanulunk, változunk, és ennek minden momentuma értékes és becsülni való. A tökéletes hely és idő tehát MOST van.

Remélem, hogy az írásaim nem csak nekem fognak ezentúl örömöt okozni, hanem másoknak is lopnak egy kis szórakozást, vidámságot a hétköznapjaikba, vagy netán gondolatokat ébresztenek, és új aspektusokat mutatnak meg. Ha ez sikerül, én már elértem a célom.

Tarts velem a világomba! Nem ígérem, hogy mindig csak a szép és boldog oldalát fogom megmutatni, de azt vállalom, hogy gondos idegenvezető leszek!

Díjak, jelölések:
Magyar Irodalmi Ház, Születés novellapályázat, I. helyezett – 2017
Magyar Irodalmi Ház, Ezerszín novellapályázat, díjazott – 2018
Aranykönyv jelölés – 2018
Aranykönyv jelölés – 2019
Dugonics András Irodalmi Díj, thriller kategória, III. helyezett – 2020
Dugonics András Irodalmi Díj, thriller kategória, III. helyezett – 2021
Az év könyve, TOP30 – 2022